Útnak indul Balog Zoltán, hogy beszéljen minden egyházmegye lelkészi karával

És minden egyházmegyei lelkész számára igyekszik fórumot teremteni, hogy "megbeszéljék a közelmúlt történéseit".

Minden egyházmegyei lelkész számára igyekszik fórumot teremteni Balog Zoltán dunamelléki református püspök, hogy "megbeszéljék a közelmúlt történéseit".

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A parokia.hu-n megjelent beszámoló szerint a korábbi miniszter (akinek jelentős szerep jutott a kegyelmi botrányban is) azt is közölte, elmegy minden egyházmegye lelkészi karához, és a hétvégén találkozik minden gyülekezet főgondnokával is.

Balog a zsinati lelkészi elnöki tisztségéről való lemondása kapcsán kifejtette, hogy míg a püspöki tisztség elsősorban lelki vezetői megbízatás és így befelé szól, addig a Zsinat lelkészi elnöke közéleti szerepben kifelé képviseli a református egyházat a többi egyház, a kormányzat és a társadalom felé.

Balog Zoltán a beszámoló szerint azt mondta, hogy lemondásával azt az egységet szerette volna megvédeni, ami az elmúlt években kialakult mind a magyarországi, mind pedig a Kárpát-medencei református egyházkerületek között.

Hozzátette, "Isten a külső támadásokat is fel tudja használni arra, hogy bejárjuk lelki utunkat, odataláljunk, ahol a szolgálatunk helye van."

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek