Vádat emeltek a büntetőfékezés miatt

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség egy 38 éves férfi ellen, aki a közlekedési konfliktus során indokolatlanul, hirtelen fékezett a mögötte haladó „megleckéztetésére”.

A vádirat szerint a 38 éves férfi 2022 júliusában, az esti órákban Győrben közlekedett járművével, mikor nehezményezte az előtte haladó sebességét, úgy érezte feltartja őt.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Ezért a másik sávban a sértett által vezetett autó mellé hajtott és gesztikulálva kérte számon a vélt akadályozást. A 37 éves sértett sem reagált jól a helyzetre, a kisgyermeke autóban tartott játékpisztolyát mutatta fel a terheltnek. A vádlott ettől még ingerültebb lett, megelőzte a sértettet, elé hajtott, majd a vészvillogót használva vészfékezett, ezzel kényszerítette megállásra a sértettet, miközben a mögöttük haladó jármű is csak a forgalomtól elzárt területen keresztülhajtva tudta kikerüli az előtte megálló autókat.

A büntetőfékezést egy fedélzeti kamera is felvette.
Ügyészség

A vádlott ki is szállt autójából, de a sértett ekkor kikerülte és elhajtott a helyszínről. A vádlott a sértett után indult, és egészen a rendőr-főkapitányság épületéig üldözte a sértetett. A felek kölcsönös fenyegetőzésének az épületből kijövő rendőrök vetettek véget.

A sértett által vezetett járműben utazott várandós felesége is, a hirtelen fékezésre a járműben lévő tárgyak a földre estek, de ütközés, személyi sérülés nem történt - áll a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség közleményében.

A sértett és vádlott szóváltása miatt a rendőrség szabálysértési eljárást kezdeményezett, míg a vádlott ellen az ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat. A bűncselekmény büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés, és az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat tiltsa el a közúti járművek vezetésétől.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Rendőrségi hírek