Az árokban kötött ki egy autó Fertődnél

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a soproni rendőrök.

A rendőrség beszámolójából kiderül, hogy egy 50 éves petőházi férfi közlekedett személygépkocsijával Fertőd külterületén, a 8531-es úton 2023. március 1-én 17 óra 10 perckor.

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Nyárliget irányából Fertőd felé tartott, de vélhetően figyelmetlenségből áttért a menet irány szerinti bal oldali forgalmi sávba. Ott nekicsapódott egy szintén 50 éves férfi által vezetett személyautónak, ami éppen akkor kezdte előzni, így már mellette haladt az úton.

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A másik autó a vízelvezető árokba csapódott, a vétlen sofőr pedig megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az eset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja – közölték.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Rendőrségi hírek