Balfon fogták el a legkeresettebb bűnözők listáján is szereplő férfit

Ágyneműtartóban bújt el a legkeresettebb magyarországi körözöttek Top 50-es listáján is szereplő tolvaj.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő és Bűnügyi Osztályának munkatársai kollégáikkal közösen Balfon fogták el azt a 29 éves férfit, aki helyet kapott a legkeresettebb magyarországi körözöttek Top 50-es listáján.

O. Balázzsal szemben több körözés volt érvényben, legutóbb a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság bocsátott ki elfogatóparancsot, különböző vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt.

A nyomozók az összehangolt akció során megállapították, hogy a fiatalember egy Balfon lévő ingatlanban bujkál. Amikor a rendőrök a házhoz érkeztek, a körözött egy ágyneműtartóban bújt el, így akarta elkerülni elfogását és felelősségre vonását - írja honlapján a rendőrség.

A nagy fogásról videó is készült:

A 29 éves férfit a rendőrök elfogták, majd előállították a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságra, ahol lopás bűntettek elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A büntetőeljárás az elkövető letartóztatása mellett folyik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Rendőrségi hírek