A vádirat szerint a jelenleg 42 éves férfi 2021 őszén ideges volt egy videómegosztón látott felvétel miatt, ezért amfetamin tartalmú kábkétítószert fogyasztott, majd a videó hitelességének feltárása érdekében tanácsért a rendőrségre ment.
A férfi a rendőrkapitánysághoz érve először kiszállt az autójából, majd visszaült, végül beparkolt az épület udvarára. Mikor rendőrök léptek oda hozzá, a férfi zavarttá és agresszívvá vált velük szemben, ezért az egyenruhások vér- és vizeletminta vételre előállították.
A kábítószer fogyasztásával kapcsolatban az ügyészség a férfival szemben először feltételes ügyészi felfüggesztésről döntött annak érdekében, hogy legalább hat hónapos, kábítószerről leszoktató kezelésen vegyen részt. Tekintve, hogy ezen kötelezettségének a férfi nem tett eleget, az ügyészség kábítószer birtoklásának vétsége miatt is vádiratot nyújtott be vele szemben – a bódult állapotban elkövetett járművezetésről szóló vádiraton túl.
A férfit a bíróság mindkét bűncselekmény miatt elmarasztalta, és vele szemben 200 ezer forint pénzbüntetést, egy év járművezetéstől eltiltást, valamint 200 óra közérdekű munkát szabott ki.
