Csak a magyar kormány szavazott nemmel az európai sajtószabadság-törvényre

A törvény szerint például nem lehet majd eltitkolni, hogy mennyi pénzzel támogatja az állam a neki tetsző médiumokat.

Jóváhagyta pénteken az európai uniós tagállamok nagyköveti tanácsa az európai sajtószabadság-törvény szövegéről született kompromisszumos megállapodás tartalmát - írja a Népszava.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Ezt még tavaly év végén a kormányokból álló EU Tanács és az Európai Parlament (EP) tárgyaló delegációi hoztak tető alá. A lap megjegyzi, a szavazáson csak a magyar kormány szavazott nemmel, de ez érdemben nem befolyásolta a döntést, mert elég volt a tagállamok minősített többségének a támogatása.

Orbán Viktor miniszterelnök már tavaly egy X-bejegyzésben elmondta véleményét a törvényről. Úgy fogalmazott, a javaslattal az Európai Unió a média feletti teljes ellenőrzést akarja megvalósítani, amit a közép-európaiak a kommunista és a náci időkből ismernek. „Soha többé!” – írta a posztban.

Az elfogadás előtt álló rendelet előírásai alapján nehéz vagy egyenesen lehetetlen lesz olyan indokok alapján megfosztani egy rádióállomást a frekvenciájától, ahogyan az a Klubrádió esetében történt.

Nem lehet majd eltitkolni, hogy az állam hogyan és mennyi pénzzel támogatja a neki tetsző médiumokat, a reklámokat pedig arányosan, megkülönböztetéstől mentesen és nyílt eljárásban kell odaítélni. Nem lesz ugyan tilos újságírókat “nemzetbiztonsági okokból” megfigyelni, de a nemzeti hatóságok ezt csak bírói engedéllyel és nyomós közérdek esetén rendelhetik el. Kémszoftvert pedig kizárólag akkor telepíthetnek egy újságíró elektronikus eszközeire, ha az adott személy ellen súlyos, 3-5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható bűncselekmény gyanúja miatt folyik nyomozás.

Az EP kulturális bizottsága jövő kedden, plenáris ülése várhatóan márciusban szavaz a rendeletről, amely ezután nem sokkal törvényerőre emelkedhet. Előírásai 2025 derekán fognak hatályba lépni.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek