A 84-es számú főútvonal 126-os kilométer szelvényénél, az út lakott területén kívüli szakaszán egy őz hirtelen, váratlanul féktávolságon belül ugrott ki az Ausztria felöl Sopron irányába szabályosan közlekedő járművezető elé az úttestre augusztus 7-én. Az őz a balesetet követően átcsapódott a bal oldali forgalmi sávba, ahol emiatt az ott szabályosan közlekedő gépkocsi vezetőjének erősen fékeznie kellett, hogy az ütközést elkerülje. Ez sikerült is, de a mögötte közlekedő, a követési távolság be nem tartó személygépkocsi belehajtott. Az csak a véletlenen múlott, hogy személyi sérülés nem történt.
Farkas Péter rendőr őrnagy a Soproni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának a vezetője felhívja a figyelmet, hogy jelenleg az őzek násza zajlik. Ebben az időszakban a nap bármely időpontjában számolni kell a vadon élő állatok hirtelen, váratlan megjelenésére. A balesetek elkerülése érdekében kiemelten fontos a helyes sebesség megválasztása, valamint a figyelmes és körültekintő járművezetés.
Ütközés esetén minden esetben értesíteni kell a rendőrséget! A további balesetek, valamint a személy és vagyonbiztonság megóvása érdekében ajánlott a helyszínen működtetni a jármű vészvillógóját, valamint célszerű az elakadás jelző háromszöget is megfelelő távolságban kihelyezni. Az élet és testi épség megóvása érdekében, amennyiben a járművezető és utasai a gépkocsiból kiszállnak, saját érdekükben viseljenek fényvisszaverő mellényt - tanácsolja a rendőrség.