Egyszer már elítélték jogerősen az esztergomi halálos raliverseny szervezőjét

A 11 évvel ezelőtti balesetben egy ember halt meg, a vasárnapi tragédiában pedig négy.

A 2013-as városlődi halálos versenybaleset után egy év felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték jogerősen az Arrabona Rally Club elnökét, ezt maga Bognár Gábor erősítette meg a Telexnek. Bognár Gábor azt mondta, nem volt eltiltva a versenyszervezéstől, a vasárnap kora délután félbeszakadt a 11. Esztergom–Nyerges Rally versenyt is ő szervezte.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A 11 évvel ezelőtti városlődi ralibalesetben hatan sérültek meg, egy néző halt meg, az ügyben az ajkai bíróság azt állapította meg 2018-ban, hogy a verseny sem a helybeliek, sem a nézők szempontjából nem volt biztonságos. A bíróság ezért akkor a verseny szervezőjét tette felelőssé, az Arrabona Rally Club elnöke a tárgyaláson nem ismerte el bűnösségét, és sajnálatát fejezte ki a történtekért, írta akkor az ügyről a Veol.hu.

A 11. Esztergom–Nyerges Rally verseny vasárnap kora délután szakadt félbe, amikor a nézők közé hajtott egy autó, a balesetben négyen meghaltak, nyolcan pedig megsérültek. Az MTI azt írta, hogy a versenyautó 11 embert sodort el, az Országos Mentőszolgálat a Telex kérdésére azt válaszolta, hogy a helyszínre 8 mentőautó és 4 mentőhelikopter érkezett. Négy ember életét nem lehetett megmenteni, egy gyermeket súlyos-életveszélyes, egy embert súlyos, hat embert (köztük egy gyereket) könnyebb sérülések miatt szállítottak helyszíni ellátás után kórházba.

A versenyen történt halálos baleset miatt büntetőeljárás indult, halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek