Ez a mentőautó nem az OMSZ-é

„Kamu esetkocsit” ellenőriztek a hatóságok szerdán Budapesten; a vizsgálatkor kiderült, hogy az autó közúti közlekedésre alkalmatlan volt, és a személyzet tagjai nem rendelkeztek a tevékenységhez szükséges egészségügyi végzettséggel - írta a közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat.

Az OMSZ a Facebook-oldalán azt írta: mentősöktől és betegektől is több panasz érkezett korábban a mentőszolgálat főigazgatójához az egyik alternatív (magán) mentőszolgálatra, amelynek dolgozói megtévesztő módon az OMSZ védjegyoltalom alatt álló emblémáját ruhájukon viselve, térítés ellenében szállítanak betegeket, miközben rendszeresen visszaéltek a megkülönböztető jelzés használatával.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az OMSZ főigazgatója akkor felmondta a megállapodást a betegszállító céggel, és megvonta a vállalkozástól a rendezvénybiztosítás lehetőségét is, valamint felszólította a szervezet vezetőjét a jogszabályok betartására. Ennek ellenére - írta a mentőszolgálat - a mentősök továbbra is gyakran jelentették Budapest különböző pontjairól az engedély nélkül szirénázó, esetkocsinak látszó autót.

Az „ESET 4” feliratú járművet a mentőszolgálat jelzése alapján szerdán a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Nemzeti Népegészségügyi Központ, a Fővárosi Közlekedésfelügyeleti Főosztály és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai ellenőrizték.

Kamu esetkocsi
MTI
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek