Hamis nyelvvizsga-bizonyítvánnyal szerzett PhD fokozatot

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség közleményéből sajnos pont nem derül ki, hogyan bukott le.

A Győri Járási Ügyészség határozata szerint a nő egy doktori iskola hallgatója volt, ahol 2016. évben, az abszolutórium megszerzését követően megindította a fokozatszerzési eljárást is. A doktori disszertációt azonban addig nem lehetett védésre bocsátani, amíg be nem csatolta a jelölt, hogy a jelentkezéskor már meglévő nyelvvizsgáján felül további egy élő nyelvből legalább alapfokú, C típusú nyelvvizsgát szerzett.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A gyanúsított ezért 2018 őszén elküldött a doktori iskolának egy német nyelvű, alapfokú, C típusú nyelvvizsga-bizonyítványt, majd a doktori disszertáció védésére került sor, melyet követően a nő 2019 tavaszán PhD fokozatot szerzett.

A nyelvvizsga bizonyítvány azonban hamis volt, mellyel az elkövető megvalósította a hamis magánokirat felhasználásának vétségét.

Az ügyészség a cselekményt beismerő elkövetővel szemben feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott, mivel a felfüggesztés időtartamát jelentő egy év eredményes eltelte esetén az eljárás megszüntetése várható.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Rendőrségi hírek