Idén aztán nincs hiány tűzifából

Sőt, túl sok van.

„Fordított a helyzet, most az eladók vannak megháborodva egy picit, hogy tudnák a készleteiket értékesíteni. Tavaly a felvásárlási láz tényleg kiürítette a piacot” – mondta az ATV híradójának Gabnai Ernő erdészeti tanácsadó.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A tavalyi hatalmas roham után ugyanis most több erdészet és magáncég is leállította a fakitermelést, mert jelenleg nem éri meg fát vágni. Ráadásul a keleti országrészben olcsóbb is lett a tűzifa, mint tavaly és még így sem tolonganak a vevők. Egy hajdúhadházi erdőben például halomban áll a tűzifa.

Ezt azzal magyarázzák hogy mivel tavaly hatósági áras volt a tűzifa, sokan akkor megvették az idei fűtéshez szükséges fát is. Pedig most olcsóbb. Hajdú Sándor erdész szerint a tavalyi tűzifa 30 ezer forint volt, a mostani pedig 21 ezer körül van.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek