Játék - Találja ki a rajzokba rejtett slágereket!

Öt hazai és három külföldi dal címére vagyunk kíváncsiak. Jó szórakozást!

Hogy az emberiség számára áldás vagy átok lesz-e a mesterséges intelligencia, az egyelőre kétesélyes, az viszont biztos, hogy kiváló játszótárs – írtuk néhány hónappal korábban.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

És ezt valószínűleg így gondolták olvasóink is, mikor arra kértük őket, találják ki, mely irodalmi alkotásokkal kínálhattuk meg a képalkotó mesterséges intelligenciát*. Merthogy látható örömmel és lelkesedéssel játszottak velünk.

És most itt a folytatás.

Most nem verseket, hanem pop- és rockdalok címeit kell kitalálni. Vannak köztük könnyebbek és nehezebbek is. Szerintünk a könnyebbek a hazaiak, nehezebbek a külföldiek, aztán majd kiderül.

Annyit segítünk, hogy:

  • A nyolc dal mindegyike népszerű és jól ismert, ha úgy tetszik: sláger.
  • Öt közülük magyar, három külföldi.
  • Célszerű a dalok címéből kiindulni.
  • Az előadók kezdőbetűi ábécésorrendben, de nem sorrendben: B / D.F. / K / L.Z. / N.F. / O / P / R /
  • A helyes megoldásokat január 17-én (pénteken) közöljük.

    1.

    DALL·E 3.

    2.

    DALL·E 3

    3.

    DALL·E 3.

    4.

    DALL·E 3

    5.

    DALL·E 3.

    6.

    DALL·E 3.

    7.

    DALL·E 3.

    8.

    DALL·E 3.

    A megfejtéseket - előadókat és dalcímeket - a cikk után hozzászólások formájában, vagy a Facebook-oldalunkra várjuk.

    *A mesterséges intelligencia tök jól és trendin hangzik, de valójában csak ügyes szoftverekről van szó. De ez maradjon közöttünk.

    Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

    Kérjük válasszon:

    Hozzásszólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Hírek