Azt kamuzta a kórházban, hogy a rendőrök árokba lökték

De hamar kiderült, hogy ez nem így volt.

A Szombathelyi Járási Ügyészség hamis vád bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vádirat szerint valótlanul azt állította 2021 júliusában a kórházban az őt ellátó orvosnak, hogy a rendőrök árokba lökték, és emiatt keletkeztek a sérülései.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Győri Regionális Nyomozó Ügyészségen hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt indult nyomozásban történt kihallgatása során is megismételte a valótlan állítását, és két Vas vármegyei rendőrt nevezett meg, akik egy Vasvár közeli községben őt bántalmazták.

A nyomozás során kiderült, hogy a vádlott állításai nem igazak. A nyomozó ügyészség a rendőrök elleni eljárást, mert a cselekmény nem bűncselekmény, megszüntette. A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni – írja lapunkhoz is eljuttatott közleményében a Vas Vármegyei Főügyészség.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek