Kiadták a riasztást a szél miatt

Négy megyére is.

Szombat éjfélig figyelmeztető előrejelzés van érvényben Vas, Veszprém, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyékre a viharos szél miatt. Az első három megyében sárga, míg az utolsóban már narancssárga riasztás van érvényben.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Mint az Országos Meteorológiai Szolgálat írja, az Észak-Dunántúlon a déli, délnyugati szelet kísérő legerősebb lökések nemcsak elérhetik, de meg is haladhatják a 70-75 km/h-t, helyenként pedig a 85-90 km/h-t is.

Éjszakára némiképp gyengül a szél, de egy-egy 65-70 km/h-t meghaladó lökés még előfordulhat az északnyugati határ menti területen.

Az éjszakai órákban a délnyugati tájakon meg is dörrenhet egy-egy helyen az ég. Szombaton napközben a Dunántúl keleti felén, valamint a Duna-Tisza közén az eső mellett - elsősorban a késő délutáni, esti órákban - beágyazott zivatarok kialakulására is számítani lehet.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek