Egyre kevésbé lelkesedem a nagyobb fesztiválokért, ám kétségtelen előnyük, hogy olyan programok is felbukkanhatnak bennük, amelyek önmagukban nem biztos, hogy a városunkba érkeznének.
Ebből a szempontból „kulturális aranybánya” a Bloomsday, de a Savaria Történelmi Karnevál farvizein is felbukkannak érdekesnek ígérkező programok. És amikor kiderült, hogy nagyjából egyszerre lesz a péntek esti jelmezes felvonulás és Kukorelly-beszélgetés, egy percre sem gondolkodtam el, hogy melyiket választom.
És ezzel mások is így lehettek, mert péntek kora este a Zsidó udvar rendezvénysátrában telt ház van.
Nem csoda. Nemcsak azért, mert viszonylag kevés irodalmi esemény van Szombathelyen, hanem a főszereplő személye miatt is.
A 72 éves Kukorelly Endre az egyik legismertebb magyar író-költő, afféle kortárs irodalmi sztár, aki közéleti kérdések kapcsán is gyakran hallatja a hangját. 2010-ben például az LMP színeiben indult az országgyűlési választásokon, listáról a Parlamentbe került, de aztán két év múlva lemondott a mandátumáról.
Utoljára idén júniusban borzolta fel a kedélyeket, amikor arról beszélt, hogy a mai Magyarországon az irodalmi és művészeti díjakat az állam nem szakmai alapon adja, hanem a csókosok kapják, és „még a legsúlyosabb Rákosi- vagy sztálinista időkben is korrektebb volt az állami díjazás, mint napjainkban”.
A mintegy egy órás beszélgetésen felváltva voltak terítéken irodalmi és közéleti kérdések.
Az első témakör kapcsán egy hosszabb blokk foglalkozott a magyar irodalomtanítás szerencsétlenségével, amit – és ezt már mi tesszük hozzá – gyakorlatilag minden író és irodalomszerető hasonlóan lát, mégsem történik semmi.
Katona Izabella beszélgetőtárs felvetette, hogy mintha a fiatalok körében újra divat lenne az olvasás, aminek kapcsán Kukorelly arról beszélt, hogy „semmi nem volt jobb régebben”, még az sem, ami annak tűnik, mint például a magyar foci, csak nem nagyon láthattunk mást, ellentétben napjainkkal, ahol a televízión kattintgatva jobbnál jobb meccseket láthatunk a világból.
És mielőtt nagyon elönt minket a nosztalgia, gondoljunk az egykori élelmiszerboltokra, ahol holtfáradt asszonyok mérték a kétes minőségű parizert, s amelyekből a szagok miatt most azonnal kifordulnánk.
Szóba került az állami művészeti díjak eltorzult rendszere, amelyet újabban „horror” alakok kapnak, és ami részben ebből következik, az újjáélesztett Baumgartner-emlékdíj, a saját KERT kiadó, a közéleti aktivitás és a párbeszéd fontossága, az író által gründolt lakhatást segítő alapítvány.
A beszélgetés végén egy külön blokkot kapott Kukorelly parlamentben töltött két esztendeje, amely kapcsán legtöbb szó a hatalom személyiségtorzító hatásról esett. Hogy például milyen hatása volt a kétméteres biztonsági őrökre is a képviselői kártya felmutatása, és hogy még a legprimitívebb politikusok is elhiszik a kivételezett helyzetüktől, hogy ők valakik. Szóval négyévente ki kellene lépni a hatalomból, hogy normálisak tudjunk maradni.
„A hatalom mézjellegű valami, ami először feltapad a szájpadlásra, majd megtámadja az agyat”
– vonja le a tanulságot a politikai karrierjéből az író, aki szerint négy évben kellene korlátozni a döntéshozók mandátumát.
