Lázár János egyértelműen megfenyegette a Spart

"A Sparral szemben is tudunk úszni - a cég meg fogja fizetni az árát annak, amit az elmúlt napokban tett."

Nyílt hadüzenetet küldött a Sparnak egy csütörtöki építőipari konferencián Lázár János. Azt mondta, hogy nem tűri a kormány a fenyegetéseket a Spartól, amely a "korrumpált osztrák sajtón keresztül" üzent a kormánynak – írja a Menedzser Fórum .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

"Most, hogy az osztrák fűszeres-közértes, a Spar így viselkedett, felvetettem a kormányban, hogy ne tűrjük tovább a hazudozást, alaptalan állításokat tőlük, s inkább vegyük meg őket szőröstül-bőröstül" – mondta az építési és közlekedési miniszter.

Ahogyan korábban írtuk , a kisajátítástól való félelem miatt vagyont von ki Magyarországról a salzburgi központú Spar kereskedelmi csoport.

Az építési és közlekedési miniszter ugyanakkor magát is korrigálva egyértelművé tette, hogy nem kiszorítani akarja az osztrák céget és általában a külfödi multikat, hanem rászorítani őket arra, hogy "tiszteljék az itteni embereket, fogyasztókat, a kormányt, az országot, ahol óriási extraprofitot termelnek."

"A Sparral szemben is tudunk úszni - a cég meg fogja fizetni az árát annak, amit az elmúlt napokban tett" – jelentette ki harcias beszédében Lázár.

A Spar és a multik elleni kirohanást az ismert kormányzati szuverenitásvédelmi szólamokkal vezette fel. Azt mondta, hogy a gazdasági szuverenitás megteremtése nélkül nincs politikai szuverenitás.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek