Lehet, hogy jövőre fizetni kell már a személyi igazolványért is
Nyugat.hu
2024. december 20. 06:32
módosítva:
2024. december 20. 09:15
Társadalmi egyeztetésre került egy rendelet, mely szerint fizetős lesz a személyi igazolvány is, ami mindeddig illetékmentes volt.
Hirdetés
Hirdetés
Társadalmi egyeztetésre bocsátották az
"egyes okmányok kiállításával és a postai kézbesítéssel kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díjak mértékéről"
szóló rendeletet - vette észre a
Pénzentrum
. Az egyes okmányok közé tartozik többek között a személyi igazolvány vagy az útlevél is, melyért ugyan eddig is fizetni kellett, de drágul.
A lap az eljárások díját is felsorolja, így kiderül, hogy többek között
az állandó személyazonosító igazolvány kiállítása és pótlása 7700 forintba kerülne, ha pedig kézbesítik is postán, akkor 9700 forintba.
A személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány 3 700 forintba kerülne, postai kézbesítéssel 5700 forint.
Az eddig sem ingyenes magánútlevél, a második magánútlevél 17 000 forintba kerül majd, postai kézbesítéssel pedig 19 000 forint.
Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt:
[email protected]
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette,
regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért
ide kattintson!