Lopásért és pénzmosásért kell felelniük

A soproni rendőrök 72 óra alatt megtalálták és visszaadták az ellopott kerékpárt.

A Soproni Rendőrkapitányságon kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt indítottak nyomozást március 21-én ismeretlen tettes ellen, aki egy soproni nő mintegy 100 ezer forint értékű, Kellys típusú kerékpárját tulajdonította el egy társasház tárolójából.

A sértett elmondta, hogy biciklijét rendszeresen használja munkába járásra és azt a megszokott módon, március 20-án, miután a késő délutáni órákban hazaérkezett, betette a társasház alagsorában található közös tárolóba. Másnap reggel azonban már annak hűlt helyét találta, ezért bejelentést tett a Soproni Rendőrkapitányságon.

A soproni rendőrök gyorsan megtalálták a biciklit és a tolvaját is.
Soproni Rendőrkapitányság

A soproni rendőrök a nyomozás során sikeresen azonosították a feltételezett elkövetőket, a 22 éves helybeli férfit, aki a kerékpárt ellopta, valamint annak 38 éves társát, aki azt az értékénél jóval alacsonyabb áron megvette. A nyomozók a 22 éves fiatalembert lopás vétsége, a 38 éves férfit pedig pénzmosás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták. Tettüket elismerték, a biciklit pedig a rendőrök még aznap visszaadták tulajdonosának.

A kerékpárt felvásárló elkövetőnél a nyomozók további nagyértékű – egy Scott YZ, valamint egy Merida típusú – bicikliket is lefoglaltak, amelyek származásával nem tudott elszámolni, ezért a Soproni Rendőrkapitányság azoknak a sértetteknek a jelentkezését várja, akiknek ilyen típusú kerékpárját ellopták.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Rendőrségi hírek