Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint napközben ismét erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, néhány órára pedig a nap is előbújik, de a déli óráktól kezdődően többfelé záporra, zivatarra kell készülni. Területi átlagban nem, de intenzívebb gócokban lokálisan akár nagyobb mennyiség is hullhat.
Az északnyugati, északi szelet élénk, a Dunántúlon pedig erős lökések kísérhetik, de zivatarok környezetében viharos, 60-80 km/h-ás széllökésekre is számítani kell. A hétfőn kiadott elsőfokú veszélyjelzés továbbra is érvényben van az egész országra a zivatarok miatt, esetenként pedig apró szemű jégeső is előfordulhat.
A csapadék aztán fokozatosan mindenütt megszűnik, ezzel együtt pedig a felhőzet is csökkenni fog, de az északi szél élénk, sőt van ahol erős is marad.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között valószínű. Késő estére 9 és 15 fok közé csökken a hőmérséklet, hajnalban pedig 5 és 11 fok között alakul.