Magasabb fokozatra emelték a terrorkészültséget Magyarországon - írja a Magyar Nemzet.
A lap emlékeztetett, Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap hívta össze a Védelmi Tanácsot. A megbeszélés után közölte: mindent megtesznek, hogy a világban zajló háborúk ne veszélyeztessék a magyar családok békéjét és biztonságát.
A portál úgy tudja, vasárnap a kormányfő kérésének megfelelve elrendelték a terrorkészültség magasabb fokozatát, amely alapvetően intenzívebb titkosszolgálati információcserét, szigorúbb védelmet jelent a kiemelt létesítményeknek és állami vezetőknek, illetve megerősített rendőri jelenlétet a közterületeken, a tömegrendezvényeken, valamint a zsidó felekezethez tartotó intézményeknél.
Horváth József, a polgári és a katonai elhárítás egykor műveleti főigazgatóhelyettese a lapnak megerősítette: amikor a kormányfő ilyen utasítást ad Pintér Sándor belügyminiszternek, illetve a Terrorelhárítási Központnak, az alapvető protokoll szerint elindul az információforrások beélesítése, a humán operatív munka mellett felkeresik a külföldi partnerszolgálatokat is, hogy folyamatosan tájékoztassák egymást arról, ha esetleg terrorcselekmény előkészületeiről keletkeznek adatok.
A terrorkészültség megemelését Horváth József szerint az állampolgárok is érzékelhetik majd, több fegyveres járőrt láthatnak majd a nagyvárosokban a közterületeken, és a védekezésbe bekapcsolódhat majd a Magyar Honvédség is. A szakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy közeledik a fesztiválszezon, a nagy tömegrendezvényeken pedig szigorúbb védekezésre lesz szükség, anélkül, hogy ezzel jelentősen korlátoznák a résztvevők szabad mozgását, ami mindig nagy kihívás elé állítja a terrorelhárítókat és a nemzetbiztonsági szakembereket.
Ezt a megemelt védelmi szintet addig fent kell tartani, amíg nem ítélik meg úgy, hogy javult a helyzet, illetve magasabb fokozatra is lehet emelni, ha tovább nő a fenyegetettség.