Már 13 ezerért is el lehet vinni a 10 millióért vett lélegeztetőgépeket

Ha ennyiért elviszik a gépeket, a nyolcmilliárd forintból vett pakkból majdnem tízmillió forint visszakerül az államhoz.

Az eredetileg darabonként 10 760 000 forintért vett kínai lélegeztetőgépek egy 500 és egy 249 darabos tételét már darabonként 13 ezerért meg lehet venni a végrehajtói kamara árverési oldalán - írja a 444.

A portál megjegyezte, ha ez a licitlépcső sikeres lesz, akkor az egykor több mint nyolcmilliárd forintnyi közpénzből vett pakkból 9 737 000, tehát kevesebb mint tízmillió forint visszakerül az államhoz.

Hozzátették, az előző árverési körökben a 2020-as covid-járvány idején beszerzett, azóta is raktárokban álló lélegeztetőgépeket először 975 ezerért, majd 650 ezerért, később pedig 325 ezerért árulták.

A lap emlékeztetett, a "közpénzzel gazdálkodás sikertörténetét" a külügyminisztérium és a gigantikus 2020-as lélegeztetőgép-biznisz egyik szereplője, a TMT Technics Kft. közösen hozta össze. A magyar állam a koronavírus-járvány idején 300 milliárd forintot költött kínai lélegeztetőgépek ezreire, amik nagy része használatlanul maradt, külföldre ajándékoztuk, vagy valahol máig tároljuk őket. A huzamosabb ideje felszámolás alatt álló TMT az egyébként is zűrös beszerzések egyik különösen zűrös szereplője volt.

A cég annak idején 1208 lélegeztetőről állapodott meg a külüggyel, összesen 13 milliárd forintért. Azonban nem szállította le az összes megrendelt eszközt, ezért a Külügy most „előleg visszafizetés+perköltség” címen próbál a pénzéhez jutni.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek