Megemelik a távolságalapú vonat-, busz, és HÉV-jegyek árát

Elsősorban rövidebb távolságokon.

Megemeli a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium a távolságalapú jegyárakat a tömegközlekedésben, írja a Telex . Ez azt jelenti, hogy július 1-től a vonatok, a buszok, és a HÉV jegyei is drágulhatnak, elsősorban rövidebb távolságokon.

A lap kérdésére egyelőre csak annyit írt a minisztérium: folyamatos a tarifarendszer felülvizsgálata, amelyben a jövőben további változások várhatóak. A jegyárak emeléséről szóló utasítást már megkaphatta a MÁV-Start, a GYSEV, a Volánbusz, illetve a MÁV-HÉV vezetője is. A Telex a következő drágulásokról tud:

- a 0-10 kilométeres távokon 250 forint helyett 400 forint,

- a 10-15 kilométeres távokon 310 forint helyett 450 forint,

- a 15-20 kilométeres távokon 370 forint helyett 500 forint,

- a 20-25 kilométeres távokon 465 forint helyett 550 forint,

- a 25-30 kilométeres szakaszokon pedig 560 forint helyett 600

forint lesz a menetjegyek ára.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek