Azt próbálta megtudni az RTL Menczer Tamástól, miért nevezték kampányhazugságnak két évvel ezelőtt azt, hogy az orosz titkosszolgálat bejutott a Külügyminisztérium informatikai rendszereibe, miközben – mint azóta kiderült – pontosan tudták, hogy ez igaz.
A Fidesz kommunikációs igazgatója kijelentette: nemzetbiztonságot érintő kérdésekről nem tud beszélni a sajtó képviselőivel, "ennek nem ez a helye és módja". Minden ország esetében, így Magyarország esetében is vannak befolyásolási, információszerzési kísérletek, az illetékes szolgálatok dolga, hogy ezek ellen fellépjenek, a megfelelő lépéseket megtegyék - közölte a kormánypárti politikus.
"Minden esetben, amikor nemzetbiztonsági ügyről van szó, a magyar érdeknek megfelelően cselekszünk, ellentétben a baloldallal" - emelte ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója . Úgy fogalmazott: "Gyurcsány Ferenc bevitte az oroszokat a titkosszolgálatba, ha jól emlékszem, valakit le is ültettek ezért".