Mi újság Magyarországon?

Összefogás a Budapesten kívüli független sajtóban.

Újságot csak a sajtó legfontosabb feladatait és értékeit szem előtt tartva, függetlenül érdemes készíteni – ezt vallják azok a fővároson kívüli internetes lapok, amelyek közt eddig példátlan összefogás és együttműködés indult el. Megalakítottuk a Szabad Hírek – Független Helyi Lapok Közösségét.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Borsod24 , a Debreciner , a KecsUp , a Nyugat.hu , illetve az Enyugat , a Szabad Pécs , a Szegeder és a Veszprémkukac döntött úgy, hogy a jövőben a köztük már eddig is meglévő jó szakmai kapcsolatot újabb szintre emelik. Igyekeznek úgy összefogni és együttműködni egymással, hogy mindeközben az egyes online újságok továbbra is a megszokott módon és teljesen önállóan működnek.

Az együttműködés rövidesen mindenütt látható és érzékelhető lesz, többek között születnek majd cikkek, amelyeket közösen készítenek el, vagy olyan párhuzamos írások, amelyek előzetes témafelvetés, ötletelés és egyeztetés után, azonos szakmai szempontok alapján írnak meg a saját városukról vagy akár régiójukról. Elképzeléseik szerint lehetséges, hogy közösen indulnak olyan hazai és nemzetközi pályázatokon, amelyeken együtt több esélyük lehet működési forrásaik kiegészítésére, összehangolt tematikus feldolgozásaik finanszírozására.

Mészáros D. Zsolt

A felsorolt híroldalak és újságok közötti együttműködést jelenti a szabadhirek.hu gyűjtőoldal is, az a közös felület, ahol rajtuk kívül még más független hazai lokális lap vagy közéleti blog híreit is megtalálhatják az olvasók.

Az együttműködésüket elhatározó online lapok nyitottak más hasonló orgánumok csatlakozására a közös tevékenységeikhez.

Az összefogás tagjai függetlennek tekintik azt az orgánumot,
  • amelynek tulajdonosa/kiadója nem politikai párt vagy annak alapítványa, bármely pártalapítású szervezete/szerveződése;
  • aminek tulajdonosa/kiadója nem a kormány, nem települési vagy megyei önkormányzat, vagy ezek alapítványa, intézménye vagy bármely általuk létrehozott szervezet/szerveződés;
  • ahol egyedül a szerkesztőség dönt önállóan az orgánum szerkesztési elveiről, gyakorlatáról és az orgánum tartalmáról.
  • Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

    Kérjük válasszon:

    Hozzásszólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Hírek