„Miért nem írtok több oknyomozó cikket? Azokat úgy szeretem olvasni” – mondta nemrég az utcán ismerősöm. És ezzel a véleményével nincs egyedül. Az oknyomozás az újságírás felsőbb régiójába tartozik. Az oknyomozó újságírók a hollywoodi filmek visszatérő hősei, jobb helyeken ők buktatnak államfőket, lepleznek le gonosz vállalatokat, mutatnak rá összefüggésekre.
Egy vidéki újságnál mások a léptékek, de azért van hasonlóság is.
Ami közös minden oknyomozó írásban, az a befektetett sok idő, munka és energia.
Amikor eldőlt, hogy megnézem közelebbről, hogyan hat az osztrák munkaerőpiac a nyugat-magyarországi gazdaságra, nem az összefüggés volt kérdéses, hanem az, hogy ezt milyen egzakt számokkal lehet alátámasztani, milyen rejtett összefüggések fedezhetők fel, és hogyan látják mindezt az érintettek.
Nem titok, hogy a sorozat két darabjának megírása több hónapig tartott. No, nem írtam reggeltől estig, sőt még nem is mindennap, de sokat és rendszeresen.
Ilyenkor az egyik legnagyobb és legnehezebb munka az adatok begyűjtése.
Korábban ez egyszerűbb volt: megírtuk a kérdéseket az érintett intézménynek, hivatalnak, állami cégnek, aztán néhány nap múlva megjöttek az adatok. Korábban – régi szép idők! – gyakran elég volt egy telefon.
Mostanában – fogalmazzunk úgy - nehézkesebben mennek a dolgok.
És nemcsak a hivatalok, az emberek is nehezebben nyílnak meg. Óvatosak, zárkózottak, gyanakvók - rossz esetben ellenségesek. Ezen az sem segít, ha elmagyarázom, engem igazából soha nem érdekelt a pártpolitika, csak az igazságot kergetem.
Szerencsére egy ilyen nagyobb munka arra is jó, hogy kiderüljön, nem annyira reménytelen a helyzet. Mindig vannak segítők, jó lelkű és jó szándékú emberek, munkájukat értő és szerető szakemberek, döntéshozók és hivatalvezetők. Néha onnan is érkezik a segítség, ahonnan kevésbé várnánk. És ez jó.
Az adatok begyűjtése, a beszélgetések és interjúk lejegyzetelése után jön a rendszerezés, hogy kiderüljön, mi hiányzik még, mit kell átértékelni, hogyan és miként célszerű összefűzni az információkat, hogy leginkább megmutassák és alátámasszák az igazságot, amelyért olyan sokat ástunk a néha nagyon kemény és száraz földben.
Az osztrák cikk esetében is az történt, mint máskor: a végső cikk, a leírt változat csak a jéghegy csúcsa. Megannyi munka, információ és adathalmaz a háttérben maradt.
Mint amikor egy nagy vacsorát készítünk, és csak az a fontos, hogy a vendégek jól érezzék magukat. Hogy ízesnek találják a feltálalt ételt. És nem beszélünk arról, hogy mennyibe került mindez, hogy napokig kergettük a hozzávalókat, hogy már hajnalban készítettük a mártást és hogy az egész konyha tele van mosogatásra váró edényekkel.
Mert legfontosabb az elégedett vendég.
Esetünkben azok az olvasók, akik azt mondják:
„Azokat úgy szeretem olvasni.”
