Navracsics: az iparűzési adó többletet a járások között osztják szét 2025-től

A miniszter azt mondja, ez nem "centralizáció", hiszen visszapályázhatják a járások az elvett pénzt.

Jövő januártól minden magyarországi járás garantált éves fejlesztési forráshoz jut a Versenyképes járások program keretéből – jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Navracsics Tibor közölte: a program elindításának célja, hogy nagyobb dinamikát adjanak a területi felzárkózásnak. A jövőben szisztematikusabb fejlesztéspolitika valósulhat meg az uniós források és a Magyar falu program forrásai mellett a területfejlesztési alap bekapcsolásával.

A lényeg azonban az, hogy

az iparűzési adó 2025. évi többlete kerülne be a területfejlesztési alapba és válna „visszapályázhatóvá” a járások által.

Ez a forrás a Pénzügyminisztérium kalkulációja szerint 65 milliárd forint lesz – mondta Navracsics Tibor.

Ez azt jelenti, hogy a 2024-es szintig az önkormányzatok az iparűzési adójukat ugyanúgy megkapják.

"Alapesetben ugyanarra az összegre pályázhatnak, ami az iparűzési adó többleteként megjelent. Ugyanakkor, ha ez az iparűzési adótöbblet a 250 millió forintot nem éri el, a költségvetés kiegészíti ezt, azaz legalább 250 milliós keretre pályázhat minden járás" - mondta Navracsics Tibor az atv.hu beszámolója szerint, hozzátéve: a megyeszékhely központú járások esetében a megpályázható keret 500 millió forint.

A 174 járásból 135 olyan járás van, amelyik 250 milliós pályázati összeggel "rendelkezhet", 6 megyeszékhely pedig 500 milliós keretre pályázhat - közölte a miniszter, aki fel is sorolta: ez érinti a zalaegerszegi, szekszárdi, békéscsabai, kaposvári, az egri és a salgótarjáni járást. "Számukra 500 millió lesz a megpályázható keret".

Megemlítette azt is, hogy az 500 millió-1 milliárd közötti összegre a gödöllői, a pécsi, a szigetszentmiklósi, a nyíregyházi, a veszprémi, a tatabányai, a vecsési, a szombathelyi , a szolnoki, a kazincbarcikai, a komáromi, az esztergomi, a jászberényi, a dunaújvárosi, a dunakeszi és a mosonmagyaróvári járás.

De 1 milliárd fölötti többlet-összegre is lehet pályázni: a győri, debreceni, székesfehérvári, a budakeszi, a kecskeméti, az érdi, a szegedi és a miskolci járás teheti ezt meg.

Azt is elmondta, hogy a pályázat tárgyát, a prioritásokat a kormány jelöli meg, valamint járási fejlesztési fórumok jönnek létre, a fórumokon a polgármesterek döntenek 2/3-os többséggel, hogy tompítsák a város és a környéke közötti fejlettségi különbséget.

Ez nem centralizáció, hiszen vissza lehet pályázni - jelezte egy kérdésre válaszul Navracsics.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek