Orbán Viktor is ott lesz az idei Békemeneten

A rendezvényt jövő szombaton tartják.

Eddig, és ne tovább! - ezt kívánják üzenni a június 1-jén megrendezendő Békemeneten Európa "háborús pszichózisban égő" vezetőinek a demonstráció szervezői a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítójának, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) elnökének közlése szerint.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Csizmadia László szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón közölte: abban a helyzetben vonul majd a Békemenet, amikor Párizs, London és talán Berlin is atomháborút vizionál, feledve Hirosimát és Nagaszakit. Azt is üzenik, hogy június 9-én az Európai Unió választópolgárai szavazataikkal dönthetnek a béke mellett, megállíthatják az orosz-ukrán háború borzalmait, halál helyett az életet választhatják - tette hozzá.

Hangsúlyozta: az Európai Parlamentbe csak békepárti, szuverenista képviselőket kell küldeni. "Ne engedjük, hogy pénzmágnások korrumpálható szolgáikkal államaink gyarmatosítását készítsék elő" - hangoztatta Csizmadia László.

Elmondta: június 1-jén 11 órától 13 óráig gyülekeznek a Lánchíd pesti oldalán, majd az id. Antall József rakpart, Jászai Mari tér, Margit híd útvonalon keresztül vonulnak a Margit-szigetre, az alsó nagyrétre.

Csizmadia László kérdésre válaszolva azt mondta: Menczer Tamás, a kormánypártok kommunikációs igazgatójának tájékoztatása szerint Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz a Békemeneten.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek