Orbán Viktor megnevezte a Magyar Nemzeti Bank következő elnökét

A jelenlegi jegybankelnök kapcsán úgy fogalmazott, hogy "igazán kiváló és remek munkát végzett Matolcsy György".

A legkiszámíthatóbb jelöltet, Varga Mihályt választottam jegybankelnök-jelöltnek, aki elfogadta a jelölést – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádiónak adott péntek reggeli interjújában. Mint mondta, a sok jó közgazdász közül a legtapasztaltabbat igyekezett megtalálni, olyat aki „látott már karón varjút”, nem ijed meg, „szagolt már puskaport” és higgadt, és gazdaságpolitikai tapasztalata is van. Alapvetően két név merült fel: Varga Mihályé és Nagy Mártoné, de számításba jött még az energiaügyekért felelős Lantos Csaba is, aki korábban pénzügyek területén is dolgozott.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Matolcsy György, jelenlegi jegybankelnök kapcsán úgy fogalmazott, hogy igazán kiváló és remek munkát végzett, valamint tett javaslatokat a kormánynak és vannak „hőstettei” is, illetve nélküle több száz devizahiteles család ment volna csődbe. „Olyan elnöktől búcsúzunk el, akinek történelmi érdemei vannak” – tette hozzá a miniszterelnök.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek