Pisztollyal követelte a munkadíjat

Az ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki ittasan, gázfegyverrel követelte a szerinte neki járó összeget.

A vádirat szerint az 53 éves férfi 2023 májusában egy ismerőse lakásának felújítási munkáit végezte. Ennek során már a munkadíj egy részét is kifizette neki a sértett, viszont úgy egyeztek meg, hogy a maradék összeget a munka befejezését követően kapja meg. Azért, hogy a munkát biztosan befejezze még a vádlott szerszáma is a lakásban maradt.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Május végén azonban a terhelt erősen ittas állapotban megjelent a sértett lakásánál, a maradék munkadíjat és a szerszámait követelte. A sértett emlékeztette a megállapodásukra, hogy a munkát be kell fejezni és azután fognak elszámolni.

A pisztoly, amit a férfi elővett, hasonlít egy élés lőfegyverre.
Ügyészség

A terhelt ettől ideges lett, földhöz vágta a kerékpárját és a kabátja alól elővett egy élés lőfegyverre hasonlító gáz- és riasztófegyvert, azzal követelve a pénzét a megrémült sértettől. Végül a vádlott a fegyvert visszatette a derékszíjára fűzött tokba.

Az ügyészség a vádlottat fegyveresen elkövetett önbíráskodás kísérletével vádolta meg, mely bűncselekmény két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek