Szakadó esőben, bekrepált ablaktörlővel vezetett a nő, balesetet is okozott

És meg sem állt, hanem elhajtott.

A Szombathelyi Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztás bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki veszélyhelyzetet idézett elő. A vádirat szerint 2022 szeptemberében heves esőben közlekedett elromlott ablaktörlőjű személyautóval a Pápa és Sárvár között húzódó 834-es számú főúton, ahol egy útkanyarulatban áttért a szemközti forgalmi sávba és nekiütközött a sértett által vezetett személygépkocsinak.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A nő észlelte az ütközést, de nem állt meg és nem győződött meg arról, hogy a balesetben érintett másik járműben utazó személy megsérült-e, hanem a hazahajtott. Szerencsére a sértett nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte a KRESZ vonatkozó rendelkezését, azaz a gépjárművével nem a látási viszonyoknak és az út vonalvezetésének megfelelően közlekedett. A balesetet követően pedig megszegte a KRESZ azon rendelkezését is, hogy a balesettel érintett jármű vezetőjeként a helyszínen nem állt meg, a baleset folytán megsérült személy részére segítséget nem nyújtott, a rendőrséget nem értesítette.

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni – közölte a Vas Vármegyei Főügyészség.

(Címlapképünk illusztráció.)

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek