A vádirat szerint az 56 éves férfi 2022 júliusában, a kora délutáni órákban közlekedett autójával egy Mosonmagyaróvár melletti településen úgy, hogy előtte alkoholt fogyasztott.
A terhelt utolérte az előtte haladó autót, amelyben egy család – férj, feleség és 13 éves fiúk – utazott. A jármű lassan haladt a településen belül és az apa a leengedett ablakon keresztül kiintegetett a járműből a fagyizóban dolgozó lányának.
A terhelt felidegesítette magát az előtte haladó sebességén, megelőzte őket és azonnal állóra fékezte az autóját. A mögötte közlekedő sértett csak hirtelen fékezéssel és félrekormányzással tudta elkerülni a balesetet. A két férfi ezután kiszállt a kocsikból, hangos szóváltásba keveredtek, majd a sértett visszaült autójába és kikerülve a vádlottat elhagyta a helyszínt.
A vádlott nem nyugodott meg, és a sértett után indult, megelőzte és úgy tért vissza a saját sávjába, hogy ennek során járművét szándékosan a sértett autójának kormányozta, próbálta őt leszorítani az útról, és autója jobb oldalával nekiütközött a sértett által vezetett jármű bal oldalának. Az ütközéstől mindkét jármű egyik első kereke kidurrant és az autók oldala is megsérült - írja közleményében a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség. A baleset során személyi sérülés nem történt.
Az intézkedés során a rendőrök a gyanúsítotton ittaságra utaló jeleket tapasztaltak, ezért vérvételre állították elő, ami igazolta a vádlott ittasságát.
Az ügyészség a vádlottal szemben közúti veszélyeztetés és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat. A büntetési tétel a halmazati szabályokra figyelemmel négy és fél évig terjedő szabadságvesztés, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a férfit a bíróság tiltsa el a járművezetéstől.