Titkárságot igen, lakást nem kért Novák Katalin

A törvény alapján a köztársasági elnök azokat az ellátásokat, illetve szolgáltatásokat, amelyeket még nem igényelt, élete végéig bármikor bejelentheti.

Háromfős titkárság segíti a volt köztársasági elnököt, válaszolta az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája.

A titkárság elhelyezéséhez megfelelő helyiséget kell biztosítani. Ennek költségeit, egyéb dologi és személyi feltételeit az Országgyűlés Hivatala finanszírozza. Ugyanakkor Novák Katalin lakás használatára nem nyújtott be kérelmet. A korábbi államfő élete végéig jogosult meghatározott feltételekkel gépjárműhasználatra, az autót és a biztonsági gépjárművezetőt a rendőrség biztosítja.

A törvény alapján a köztársasági elnök azokat az ellátásokat, illetve szolgáltatásokat, amelyeket még nem igényelt, élete végéig bármikor bejelentheti. Távozása ellenére továbbra is jár, élete végéig, az államfői fizetés, ahogy elődeinek is, márciustól 5,25 milliót kap.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek