Tragédia az Árpád hídon: áttörte a korlátot és elgázolt egy gyanútlan biciklist egy autós

Olyan súlyosak voltak a sérülései, hogy már nem tudták megmenteni az életét.

Eddig tisztázatlan körülmények között egy személyautó elütött egy kerékpárost, majd összeütközött egy másik autóval az Árpád hídon. A balesetben többen megsérültek, egy férfi a kórházban meghalt – közölte még szombat hajnalban a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRKF).

MTI/Mihádák Zoltán
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Szemtanúk azt mondták a Borsnak, hogy vélhetően nagy sebességgel haladt egy nagy értékű Mercedes és egy BMW a Göncz Árpád városközpont felől az Árpád híd irányába, de az egyik sofőr elvesztette az uralmát a kocsi felett.

És bár egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi történt, többek szerint összeérhetett a két kocsi, emiatt irányt változtattak, az egyik pedig átszakította a szalagkorlátot is, pont akkor, amikor egy gyanútlan biciklis a kerékpárúton tekert, így elgázolta őt.

MTI/Mihádák Zoltán

A lap információi szerint sikerült annyira stabilizálni a biciklis állapotát a helyszínen, hogy kórházba tudják szállítani, de olyan súlyosak voltak a sérülései, hogy már nem tudták megmenteni az életét.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Rendőrségi hírek