Tragikus volt a hétvége

Három nap alatt hét ember vesztette életét közlekedési balesetben.

Magyarország területén a május 19-én 0 órától május 21-én 24 óráig a rendőrök 136 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből hat halálos kimenetelű közlekedési balesetben hét ember vesztette életét, 42 súlyos és 88 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 503 személyt fogott el, közülük 87 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 234 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 513 embert állítottak elő, köztük 205 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 26 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 252 esetben történt - írja honlapján a rendőrség.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Rendőrségi hírek