Ukrajnába küldi a Nobel-díjért kapott pénzt Krausz Ferenc

Az utóbbi időben elnyert díjainak pénzjutalmát is az ukrajnai kezdeményezés javára különítette el, így tesz tehát a Nobel-díjjal járó összeggel is.

A Nobel-díjasok idén 11 millió svéd koronát, azaz 368 millió forint pénzjutalmat kapnak. A fizikai Nobel-díjat hárman kapták, köztük Krausz Ferenc magyar fizikus, így fejenként 122 millió forinthoz jutnak a tudósok. Krausz úgy nyilatkozott, Ukrajna megsegítésére adományozza a pénzt - írja a Portfolio .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Deutschlandfunk rádiónak Krausz Ferenc elmondta: másfél éve alapították a Science 4 People nevű egyesületet a tudományos élet képviselői az ukrajnai háború kárvallottjainak megsegítésére, ennek a szervezetnek adja a pénzt. Az utóbbi időben elnyert díjainak pénzjutalmát is az ukrajnai kezdeményezés javára különítette el, így tesz tehát a Nobel-díjjal járó összeggel is.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek