A fiatal telefonon tett bejelentést a rendőrségre április 15-én délután, mert miközben társaival üldögélt az utcán két fiatal fickó odament hozzájuk, és egyikőjük felszólította, hogy adja oda neki a rajta lévő Nike típusú kapucnis felsőjét. Ezt természetesen nem akarta megtenni, mire a suhanc veréssel fenyegette meg, ezért ezt elkerülendő, a fiú inkább átadta neki a 45 ezer forintot érő pulóverét. A távozását követően viszont azonnal hívta a rendőröket, akik rövid időn belül az elkövetőt elfogták és a Soproni Rendőrkapitányságra előállították, majd rablás bűntette miatt gyanúsítottként kihallgatták.
A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy egy ilyen jelentéktelennek tűnő eset is súlyos bűncselekmény, aminek komoly, akár szabadságvesztéssel járó következménye van.
