Zala megyét sem kímélte az eső. Szombaton mintegy húsz helyszínen volt szükség a tűzoltók munkájára, úttestre dőlt fákhoz, közlekedési balesethez és szivattyúzáshoz is riasztották őket – közölték a katasztrófavédelem honlapján.
Vasárnap délelőtt pedig megkezdődött a védekezés a Murán. Muraszemenyén mások mellett a Mura Járási Mentőcsoport, a Letenye ÖTE, a muraszemenyei települési önkéntes mentőcsoport tagjai, valamint bázakerettyei és a Mura térségi önkéntesek, összesen 40-en védekeznek.
Három házat homokzsákokkal körbevédtek, egy embernek a felgyülemlett víz miatt el kellett hagynia otthonát. A védekezést folyamatos szivattyúzással segítik, és nyúlgát építésével igyekeznek megállítani a vizet a helyi Ady Endre utcában.
Hasonló munkálatokra Molnáriban és Tótszerdahelyen is szükség lehet.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság arról írt vasárnap délután, hogy intenzíven árad a Mura. Letenyénél hétfőn hajnalban tetőzik majd a folyó, III. fokot meghaladó 530 +-10 cm vízállással. A helyi és az ország más területeiről odaérkezett szakemberek a 24 órás járőr- és figyelőszolgálatot látnak el, zsilipek zárnak- nyitnak, vízzáróságuk ellenőrzését végzik.
A védtöltés mentett oldali rézsűjének kaszálása az árvízi jelenségek megfigyelése miatt szintén megtörtént. Az éjszakai megfigyeléshez, esetleges munkavégzéshez pedig kiépítették a világítást és a szakemberek felkészültek a töltések mögött keletkező és összegyűlő vizek szivattyúzására is.
