munka
Különbséget tehet a munkáltató védett és nem védett munkavállaló között
De közben vékony jégen táncol, mert mégsem lehet diszkriminatív.
Idén is Frankofón Filmnapok a soproni Líceummal
A gimnázium és az ELIT Mozi együttműködésében március 20. és 26. között napi három filmet vetítenek.
Karambol Sopronban, mentő érkezett a sérültekhez
A Lackner Kristóf utca elején ütközött össze két autó.
Magyar Péter a legnépszerűbb hazai politikus, Orbán Viktornak csak a negyedik hely jutott
Ráadásul Orbánt jóval többen utasítják el, mint a Tisza Párt elnökét.
38 madárinfulenza-gyanús pulykát és pávát találtak összezsúfolva egy román furgonban a pénügyőrök
Az állatok fertőzött területről származtak, ezért tragikus vége lett a történetnek.
Megjelent a határozat: minden településre ATM-et akar a kormány
Úgy tűnik, a helyben készpénzhez jutás lehetősége "alapvető jog" lett. Sokba fog ez kerülni.
Videó - Menjünk fel a padlásra és keressük meg az egykori orosz könyveinket!
Lapunk munkatársa már megtette, és számos emlék tódult fel benne.
Gyurcsány Ferenc a Fertő partján: őt is megállította a kerítés
A látogatás az Egy ország, 100 történet elnevezésű országjárás egyik állomása volt.
Betörőket fogtak a soproni rendőrök
A négy iváni és egy csornai lakosból álló banda bűnlajstromába öt lakás- és egy telephelybetörés, és pénzmosás tartozik.
A magyarok nagy része teknősnek érzi magát, de sokan vallják magukat lajhárnak is
Milyen állathoz hasonlítaná magát, ha a fizikai aktivitását kellene jellemeznie? Erre kereste a választ az országos kutatás.