Miért nem lehet felhajtani az M85-ösre a Fertőrákos csomópontnál, ha kész a felhajtó és a Fertőrákos - Balf szakasz is? Miért? Miért? Miért? Naponta hangzik el számtalanszor a kérdés, és egyre indulatosabban. A Fertőrákos vagy a szentmargitbányai határátkelő felől érkező naponta több ezer autónak a nyári forróságban először a sopronkőhidai útépítésnél kell jelentősen lelassítania - időnként araszolnia is -, aztán a Pozsonyi úti félpályán kénytelen a gumiaszaggató építési területen átvergődnie. Egy olvasónk például azt mondta, ő már be sem ül az autójába, inkább motorozik, mert félti az értékes járművét ezen a szakaszon. Azt már mi tesszük hozzá, hogy az útépítőknek is könnyebb lenne, ha nem a félpályás forgalom mellett kellene dolgozniuk. Talán a minőségnek is jót tenne, ha tényleg csak a kivitelezésre figyelhetnének...
Hogy miért nem engedik fel az autókat a rákosi csomópontnál a gyorsforgalmira, egyrelőre nem tudni. Ezzel kapcsolatos kérdéseinket már többször elküldtük a NIF-nek, eddig nem válaszoltak. Korábban az volt a hivatalos álláspont, hogy nem lehet ráengedni a temető előtti körforgalomra a jelentős számú autót, mert annak áteresztőképessége ezt nem bírná, és bedugulna az elkerülő is. Ezért épül jelentős többletköltséget okozva (és tönktretéve egy szép kiskertes övezetet) a Mély út.
Csakhogy a soproni autósok azt mondják, ez nem elég jó magyarázat, mert a Fertőrákos felől érkező autósort éppenhogy megosztaná, ha ráhajthatnának a gyorsforgalmira. Mindazok, akik a Balfi út, a Győri út környékére, vagy Kópháza felé haladnának, nyilván erre mennének tovább.
Érthetetlen az elkészült út lezárása azért is, mert a Pozsonyi út felújítása miatt az egyik irányt mégiscsak használhatják az autósok, hiszen a Pozsonyi egyirányúsítása miatt ezen lehet Sopronból Tómalom, Sopronkőhida, Fertőrákos felé utazni. Akkor miért ne lehetne használni a másik két sávot is?
Válasz egyelőre nincs, de az autósok már a petíció lehetőségét fontolgatják. Valószínűleg több ezren lennének azok, akik örömmel aláírnának egy olyan ívet, ami a gyorsforgalmi használatát kéri a Pozsonyin araszolás és futóműszaggatás helyett.