Pegasus-ügyben indít népszavazást a Momentum

Öt népszavazási kérdést adott le a Momentum a Nemzeti Választási Irodának (NVI) a Pegasus-botrány kapcsán.

A Momentum népszavazási kezdeményezést nyújtott be a Pegasus-botránnyal kapcsolatban, jelentette be Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja és hegyvidéki képviselőjelöltje, valamint Tompos Márton, a Momentum szóvivője és Teréz- és erzsébetvárosi képviselőjelöltje.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

„Öt népszavazási kérdést adunk be a Nemzeti Választási Hivatalnál a Pegasus-botránnyal kapcsolatban” – kezdte a sajtótájékoztatót Tompos Márton.

A Momentum szóvivője elmondta: „Az elmúlt évtizedek egyik legkomolyabb politikai botránya ez. Sajnos nem ez az egyetlen ilyen lehallgatási botrány. Már korábban is, közvetlen a Pegasus-botrány előtt, 2018-ban és 2015-ben is próbáltak már lejáratni civileket a kormányhoz közeli szervezetek. Az elmúlt években ez egy tendencia, hogy a kormány ilyen szoftvereket vásárol. Most azonban közpénzen vásárolt szoftvereket használnak a saját politikai céljuk érdekében. Ez botrányos és egy jogállamban le kellene mondania a kormánynak – azonban tudjuk, hogy sajnos nem egy jogállamban élünk.”

„A Momentum létrejötte óta a legfőbb célunk, hogy helyreállítsuk a demokráciát Magyarországon. Erre nincs jobb eszköz a népszavazásnál” – mondta Hajnal Miklós. 

„Az emberek magánéletébe tiport bele a kormány. Amikor a hatalom ezt teszi, akkor ezt csak a közös népakarat tudja megfékezni. Éppen ezért a Momentum öt kérdést nyújt be a Nemzeti Választási Hivatalhoz. Ezek a kérdések arra irányulnak, hogy hogyan lehetne szigorítani a jelenlegi eljárásrendet. Varga Judit azért mondhatja azt, hogy ő mindent a szabáyloknak megfelelően csinált, mert Magyarországon a leglazább a szabályozás. Ezek a szabályok rosszak. Mi például független bírói szervezetek kezébe adnánk az engedélyezés jogát.” – zárta a sajtótájékoztatót Hajnal Miklós.

A Momentum öt népszavazási kérdése az alábbi:

1. Egyetért-e Ön azzal, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok a titkos információgyűjtést kizárólag bírói engedélyezéssel végezhessék?

2. Egyetért-e Ön azzal, hogy a nemzetbiztonsági titkos információgyűjtés csak célhoz kötötten és részletes törvényi feltételek fennállása esetén valósulhasson meg?

3.  Egyetért-e Ön azzal, hogy a titkos információgyűjtés közben a gyónási titok, a védői titok és az emberi méltóság ne sérülhessen?   

4.  Egyetért-e Ön azzal, ha a nemzetbiztonsági szolgálat a kivételes esetben már megkezdett titkos információgyűjtésre vonatkozó utólagos bírói engedélyt nem kapja meg, az érintett személyt automatikusan értesíteni kelljen a jogosulatlan megfigyelés tényéről?

5.  Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés kötelezze a nemzetbiztonsággal foglalkozó állandó bizottságát a „Pegazus lehallgatási botrány” kivizsgálására és kötelezze az igazságügyért felelős miniszter nemzetbiztonsági feladatok ellátása során végzett engedélyezési tevékenységével kapcsolatos jelentéstételre?

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Közélet