Ma az osztrák iskolákba járó magyar diákoknak is becsengettek

Véget ért az iskolai nyári szünet Burgenlandban, Bécsben és Alsó-Ausztriában is.

Közel 32 ezer burgenlandi diák számára kezdődtek meg hétfőn reggel az órák a tanintézményekben. Az általános iskolákban valamivel több mint 2700 gyermek számára ez az első tanítási nap.

Az új tanév egy biztonsági fázissal kezdődik, amely három hétig tart. Ez idő alatt minden gyermeknek hetente háromszor kell elvégeznie a koronavírus-tesztet - még akkor is, ha beoltották őket. Az egyik ilyen vizsgálatnak PCR tesztnek kell lennie. Hétfőn az iskolában általában egy időben antigént és PCR-tesztet végeznek - írja az ORF.at .

A tanároknak hetente háromszor is tesztelniük kell.

Az, hogy milyen szigorúak lesznek az intézkedések az első három hét után, elsősorban a regionális koronavírus-előfordulástól függ majd. Ugyanez vonatkozik a maszkra is. Ha a helyzet drasztikusan súlyosbodik, az új Covid-19 iskolai rendelet nem zárja ki, hogy az iskolákat újra bezárják. Erről korábban már részletesen írtunk .

Az osztrák kormány szeretné elkerülni az iskolák bezárását. 250 burgenlandi diák esetében azonban már nincs jelenléti oktatás: szüleik kiíratták őket az iskolából.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@enyugat.hu

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek