Wolfgang Mückstein osztrák egészségügyi miniszter további szigorításokat jelent be, ha az intenzív ágyak kihasználtsága meghaladja azt a 20 százalékot, amit felső határként jelölt meg a szövetségi és az állami kormányzat az intézkedések szükségességében.
Nem tartja kizárhatónak például, hogy a normál vendéglátásban szükség lesz az oltás vagy gyógyulás igazolására.
A jelenleg tervezett szabályrendszer szerint ez a „2-G szabály” csak rendezvényekre és az éjszakai vendéglátásra érvényes, de amint az intenzív osztályokon 15 százalék fölé megy a Covid betegek aránya, ez is változik. Húsz százaléknál már csak a PCR -tesztet ismerik el a vakcinázás vagy a gyógyulás mellett.
Katharina Reich, osztrák tisztifőorvos erősebb CoV-intézkedéseket szeretett volna. Mint mondta, politikai kompromisszum született.
Peter Hacker bécsi egészségügyi tanácsos szintén azt feltételezi, hogy hamarosan még szigorúbb intézkedésekre lesz szükség - írta az ORF.at .
A várható intézkedésekről és a szigorítás lehetséges forgatókönyvéről szinte minden osztrák lap ír, a Kleine Zeitung és a Kurier például azt is közlik, hogy az ingyenes tesztek még vita tárgyát képezik ugyan, de egyre nehezebb indokolni a tesztek tetemes költségeit azok előtt, akik beoltatták magukat.
