Karácsony előtt két nappal jutott abba az állapotba a zuhanyozó csapja, hogy spriccelt belőle a víz. Illetve mint később kiderült, mögüle jött az áradat, egy idő után annyira, hogy kénytelenek voltunk elzárni a vizet. Gondolják végig, mivel jár ez egy nagy családban, ahol három generáció várja az ünnepeket...
Hogy egy kicsit még sajnáltassam magam, azt is elmesélem, hogy a nők azon csoportjához tartozom, akik egyszerre játsszák a klasszikus és konzervatív anya- és háziasszonyi szerepet, meg a modern nőét is, akinek a munka fontos és küldetés. Így aztán soha nem jön ki a matek a "nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás szabályrendszerével - pláne nem karácsonykor, amikor az év végi hajrát még ablakpucolások, süteménysütések és a "mindennek rendben kell lennie" kényszere is súlyosbítja. És amikor már majdnem minden kész, már látni a célt, és csak az utolsó simítások vannak hátra, hogy az ünnepi felvonás (értsd: a karácsony levezénylése) előtt néhány percre elégedett hátradőléssel nyugtázzuk a sikert, nos, akkor - pontosan délután hatkor - minden előzetes bejelentés és figyelmeztetés nélkül megadja magát a csap és spriccel víz.
Vagy nincs víz, mert el kell zárni a főcsapot.
A probléma nyilvánvalóan azonnali orvoslásra vár. Hiába kellemetlen két nappal szenteste előtt, a munkaidőn jócskán túl szakembert zargatni, a család és a közelgő ünnep megmentése érdekében semmi sem lehet drága vagy elég kellemetlen. És akkor jön az igazi hidegzuhany. Az ismerős szerelő, akire évek óta nem volt szükség, udvariasan közli, hogy ő már mással foglalkozik. A barátilag ajánlott februárra adna időpontot. Szívósan telefonálgatok tovább, de a kétségbeesés szorongat. A hívott szakemberek ugyanis vagy kiröhögnek, vagy bosszankodnak, vagy fel sem veszik. Néhányan azért veszik a fáradságot és barátságosan elmagyarázzák: jön a karácsony, aki még dolgozik az azért teszi, mert határidős munkája van. Vagyis: barátkozzak meg a gondolattal, hogy karácsonykor nem fürdünk, nem mosogatunk, főzni vagy fogat mosni esetleg a szomszédból hozhatunk vizet.
Nem. Ilyen gondolattal a magamfajta nem barátkozik. Karácsony, béke, család, trakta lesz, ha beledöglök is! Ehhez pedig víz kell.
Most elárulom a poént: huszonnegyedike van és folyik a víz a csapból, a falból pedig nem. Tehát már nyugodtan nézhetek az ünnepkör elébe. De másfél napja a könnyeim szivárogtak és a fogaim csikorogtak, miközben őszültek a tincseim. És akkor eszembe jutott egy fél évvel korábbi eset, amikor ugyancsak a ház működésének gépezetébe került homokszem, amit egy rendkívül szimpatikus szakember oldott meg. Igaz, hogy nem vízvezetékszerelő, de ügyes ember benyomását keltette és elmentettem a telefonszámát. Meg különben is, nincs veszítenivalóm!
A telefont felvette egy férfihang és én levegővétel nélkül mondtam a magamét, a végén azért rákérdezve, ugye emlékszik a fél évvel ezelőtti esetre. Egy fiatal férfihang válaszolt: csak egy hónapja dolgozik, fogalma sincs miről beszélek. De nem tette le a telefont. S amikor ecseteltem a helyzetünket, közölte: igaz, hogy egy saroknyira van az otthonától, de akkor mondjam a címet. Ugyan nem ez a szakmája, de talán tud segíteni.
A szerelés részleteivel most nem jönnék itt elő, órákig küzdött a rohadék csappal a mindössze huszonegy éves, a szemembe óriásivá nőtt fiú. Anyagért is ment, szerszámokért is tett egy kört. Amikor neki is, nekem is be kellett látnunk, hogy speciális vízszerelős szerszámok és tudás nélkül megoldhatatlan a probléma, már egészen későre járt. Valószínűleg kiült a pánik az arcomra. De a srác közölte, addig nem hagy itt bennünket, míg nem talál valakit, aki tényleg tud segíteni. És felhívta a haverját, egy még nála is fiatalabb vízvezetékszerelőt, aki még akkor is dolgozott, de aki azt mondta, ha nem gond, hogy csak egy óra múlva tud jönni, akkor jön.
Hogy gond-e? Ugyan...
Akkor én már hangosan bőgtem. De már nem azon, hogy hogyan tudok ünnepet varázsolni a családomnak víz nélkül. Akkor ezen én már túl voltam. Mert tudtam, hogy lesz vizünk, egészen biztosan tudtam, hogy ez a két fiú, akik közül az egyiket akkor már két órája ismertem, a másikat pedig még nem is láttam, valahogy megoldja. Nekem akkor a szétbombázott, sáros fürdőszobában karácsony volt és angyalokat láttam.
Másnap pedig már tényleg volt vizünk. Meg fürdőszobánk. És ünnepünk.
Péter és Botond! Ti sokkal többet adtatok egy működő vízvezetéknél. A hitemet adtátok vissza, hogy a közömbös milliók között ott vannak a jó emberek. Nem értettétek a könnyeimet. Annyira fiatalok és őszintén jók vagytok, hogy miattatok elhittem, a jövő is jó lesz. Maradjatok ilyen óriások, legyen boldog a karácsonyotok és az életetek! Mindent köszönök!
