Ennyi volt, kiszáradt a Gida-pataki tó

Viszonylag hosszú ideje tart már a száraz idő térségünkben is. Már az Alpokalján is közepes méretű, Sopron térségében pedig nagyfokú aszályról lehet beszélni, legalábbis az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint . Sok erdei forrás, patak is elapadt, így például a Soproni Rehabilitációs Gyógyintézet (avagy ahogy a legtöbben ismerik: Szívszanatórium) kertjéből induló Gida-patak is. Pedig ez táplálná az egykor szebb napokat látott Béka-tavat , illetve a Gida-pataki tavat is.

Nem maradt más, csak egy kis pocsolya.
Keszei László

A víztározó pedig mostanra szinte teljesen kiszáradt, az egyik soproni Facebook csoportban talált információk szerint viszont a halállomány nagy részét sikerült időben kimenekíteni. Persze ez mit sem változtat azon, hogy egy újabb vízfelület tűnt el a környéken, és amíg nem jön komolyabb csapadék utánpótlás, addig ez így is marad. A Gida-patak ugyanis már hónapok óta teljesen száraz.

Kiszáradt Gidapataki-tó
A fotóra kattintva galéria nyílik.
Keszei László
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek