Gazda nélkül marad az ország, szabadságra megy Orbán Viktor

Kivette évi rendes szabadságát a magyar miniszterelnök, hétfőtől nem dolgozik.

Minden bizonnyal idén is Horvátország lesz az úticélja Orbán Viktor miniszterelnöknek, miután – ahogyan azt az Azonnali megtudta – a kormányfő hétfőtől kivette évi rendes szabadságát. Orbán egy, vagy két hétre utazik majd el, nevüket el nem áruló, belső források szerint, hogy a választási év fáradalmait kipihenje.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Két éve, a koronavírus kitörése után ugyan a miniszterelnök a Balatonon való nyaralásra buzdított mindenkit Facebookon a belföldi turizmus fellendítése céljából, és ki is jelentette, „idén több Balaton, kevesebb Adria” kell, azért a lap akkor rájött, hogy 2020-ban is az Adrián vitorlázott.

Ahogyan egyébként Orbán Viktor és családja ezt hosszú évek óta megteszi, bár a szabadságot a kormányfő inkább augusztus közepére szokta időzíteni. Az Azonnali most is kereste Havasi Bertalant, Orbán titkárát az értesüléssel kapcsolatban, de választ még nem kaptak.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet