Kopik a Fidesz pereme

Elkezdődött a Fidesz peremszavazóinak lassú lecsatlakozása.

Továbbra is magasan vezet a Fidesz a magyar pártválasztók körében és a kata-módosítás, valamint a rezsiárak emelkedése sem csökkentette a legalább közepesen kötődő szavazók arányát, de elkezdődött a peremszavazók lecsatlakozása.

Ez derült ki az IDEA Intézet 2022. július 9. és július 20. között készített reprezentatív felméréséből – írja az atv.hu .

A májusi méréshez képest a teljes népesség körében hat és a biztos szavazók körében három százalékponttal csökkent a kormánypártok támogatottsága. Így most a teljes népesség körében 37 százalékon áll a Fidesz, míg a biztos szavazók esetében ez az arány 54 százalék.

Az úgynevezett peremszavazók, akik elsősorban az anyagi ösztönzők (így a 13. havi nyugdíj, az adóvisszatérítés, a 25 éven aluliak szja-mentessége) vagy drámai politikai hatások (például orosz-ukrán háború kitörése) hatására csatlakoznak egy adott párthoz, vagyis nem rendelkeznek erős pártkötődéssel, elkezdtek lecsatlakozni – olvasható az elemzésben magyarázatként.

A DK és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt esetében egy százalékos növekedés figyelhető meg, a Jobbiknál és a Momentum Mozgalomnál viszont egy százalékos csökkenés.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet