Az ateizmus nem vallás, hanem bármilyen istenhittől mentes világkép – véli a Magyar Ateista Társaság (MATT). De mivel a közelgő népszámláláson az ateisták számára kizárólag a vallások, felekezetek között teszik lehetővé az ateista világnézetük feltüntetését, a szervezet az alapvető jogok biztosához fordul. 2011-ben szüntette meg a kérdőíven a különálló ateista válaszlehetőséget a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Éppen ezért megkeresték a KSH-t, az egyeztetés során jelezték, hogy ez nem csak szakmailag súlyos hiba, hanem meg is erősíti azt az ateistákkal kapcsolatos tévhitet, miszerint az ateizmus vallás. Egyúttal azt hangoztatták, az ateizmus nem vallás, hanem bármilyen istenhittől mentes világkép.
Állításuk szerint azonban a KSH minden megoldási javaslatot elutasított, arra hivatkozva, hogy már nincs elég idő a változtatásra, csak arra lett volna hajlandó, hogy teljesen eltávolítsa az ateista opciót a vallások közül. A MATT például jelezte, hogy már maga a kérdés sem világnézetileg semleges, mivel azt sugalmazza, hogy a választ adónak kell, hogy legyen vallása, felekezete – írja a Népszava .
A KSH erre a felvetésre azt válaszolta, hogy a kérdés csak az emberek vallására, nem pedig a világnézetére kíváncsi; vagyis a nem vallásos állampolgárokat hátrányosan diszkriminálja.
„Mivel a KSH az egyeztetésen egyetlen kompromisszumos megoldási javaslatot sem volt hajlandó elfogadni, ezért az Alapvető Jogok Biztosához fordultunk, hogy megpróbáljuk az ateista, agnosztikus, nem vallásos állampolgárok számára egyenlő és korrekt népszámlálási kérdést biztosítani a népszámláláson" – zárul tájékoztatásuk.
A szervezet egy szombati Facebook-posztban arra is felhívta a figyelmet, hogy az ateista társaság a KSH szerint már egyház is. Hozzáteszik, együttműködésről sem lehet beszélni, hisz' a szervezet minden javaslatát elutasították.