- Nem volt a családban lovas, mindössze annyi történt, hogy a nyaralások egyikén apukám feltett egy lóra. Három éves voltam, nem is emlékszem, de pozitív élmény lehetett, mert azóta mindig lóközelben akarok lenni és gyakorlatilag folyamatosan lovagolok - meséli a bájos, törékenynek tűnő Száva. Biztosan nem az a nyeregben, mert a díjlovaglás nehéz és összetett műfaj, a lovaglás és így minden lovas sport alapja. Ez a sport a díjlovak és a lovasok összhangjára épül, nagyon leegyszerűsítve a lovasnak a nézők és a versenyzsűri számára láthatatlan mozdulatokkal kell paripáját bonyolult mozdulatsorok megtételére utasítania, miközben lónak és lovasnak mindvégig elegánsnak és magabiztosnak kell maradnia.
Száva mindezt hat éves kora óta gyakorolja...
- Amikor lovardát váltottam és a harkai Naphegy lovardába kerültem, egy licista öregdiák, Drávai Dorottya lett az edzőm. Nagyon sokat tanultam tőle és neki köszönhetem a versenyzést is. Meg persze a szüleimnek, akik mindenben támogatnak és finanszírozzák ezt a nem éppen olcsó sportot - mondja Horváth Száva.
A tizenhat éves lány heti hat-hét edzésen gyakorol edzője lovával, Geryvel, akivel szavak nélkül értik és tisztelik egymást.
- Geryt csak én lovagolom, két éve dolgozunk együtt és nagyon szeretem őt. Persze más lovakon is gyakorolok, de ő a versenypartnerem. Nagy az összhang köztünk, figyelünk egymásra, többek között ennek is köszönhető, hogy az idei nemzetközi versenyeken első és második helyet szereztünk - árulja el Száva, aki a jövőjét sem tudja elképzelni lovak és versenyzés nélkül.
