2,255 milliárd forintos digitális fejlesztés kezdődött a Soproni Egyetemen

Fejleszti digitális infrastruktúráját 2,255 milliárd forintos európai uniós támogatásból a Soproni Egyetem.

A soproni felősoktatási intézmény az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a 2026-ig megvalósuló beruházásban az oktatással kapcsolatos minden működési folyamatot újraterveznek a digitalizáció és az automatizáció szem előtt tartásával.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Azt írták, létrejön egy digitális oktatásmódszertani központ, amely képzésekkel és módszertani támogatással segíti az oktatás digitális transzformációját.

A négyéves beruházás eredményeként fejlesztik a wifit, zárt rendszerű távoktatási képzésmenedzsment rendszert szereznek be, emellett több tantermet és labort digitális eszközökkel szerelnek fel.

Több mint 1300 informatikai eszközt vásárolnak, mintegy kétezer hallgató vesz részt készségfejlesztésre irányuló oktatásban vagy képzésben, ezen felül pedig mintegy ezren úgynevezett intelligens szakosodáshoz kapcsolódó oktatásban vagy képzésben részesülnek.

Egyebek mellett "kooperatív, molekuláris, adaptív oktatásinnováció keretében fenntarthatósági és intelligens szakosodás témájú modulokat" fejlesztenek és elindítják ezek oktatását is.

Mindezeken túlmenően mesterséges intelligenciára alapuló elemzések alapján modernizálják a tantervet és annak tartalmát, javítják a képzések gyakorlóhelyi eszközellátását, valamint erősítik az egyetem nemzetközi megjelenését.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet