Pénzgyűjtésbe kezd a Demokratikus Koalíció

Rezsimentő alapot hoznak létre, mert a magyar állam gyenge és magára hagyta a lakosságot.

Rezsimentő alapot indít a Demokratikus Koalíció (DK) árnyékkormánya: várják az adományokat, hogy segíthessenek a bajba került családoknak – jelentette be Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, európai parlamenti képviselő a DK szombati kongresszusán a Magyar Hang tudósítása szerint.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Dobrev beszédében elmondta, arra kérik azokat, akik tudnak adakozni, hogy segítsenek november 15-ig. Ha elegendő pénzt gyűjtenek össze, akkor sok családnál feloldódhat az a konfliktus, hogy egyenek vagy fűtsenek.

Mutassuk meg az igazi baloldali szolidaritást, mutassunk példát a kormánynak. Gyertek velünk és legyetek rezsimentők – fogalmazott az árnyékkormány vezetője.

Dobrev arról is beszélt, hogy Magyarország, a magyar állam gyenge, mert Orbán Viktor az elmúlt 12 évben szisztematikusan legyengítette.

Az árak az egekben, de az állam semmit sem tesz, hogy megvédje a bérből és fizetésből élőket, a nyugdíjasokat vagy éppen a kis- és középvállalkozásokat. Amikor válság van, nem számíthatunk a magyar államra – tette hozzá a DK politikusa, aki szerint a párt árnyékkormánya erős államot akar építeni.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet